„Jézus Krisztusnak üzenete van a mai embernek”

Galéria

A Veszprémi Főegyházmegye százkettedik püspökének és harmadik érsekének iktatták be Udvardy Györgyöt, korábbi pécsi megyéspüspököt, az Magyar Katolikus Püspöki Konferencia alelnökét a veszprémi Szent Mihály Bazilika Főszékesegyházban szombat délelőtt. A szertartás fél órával a bazilikában bemutatott szentmise előtt vette kezdetét: Udvardy György az érseki palota kápolnájában a pápát képviselő Michael August Blume, Magyarország apostoli nunciusa előtt latin nyelven letette a hitvallást, majd esküvel kinyilvánította hűségét a Katolikus Egyház és az Apostoli Szentszék iránt, mindkettőt nemcsak szóban, hanem írásban is. Ez megfelel az egyházi hagyományoknak, az azonban nem, hogy mindezt bárki élőben megnézhette. Kivetítették a bazilikában, és a híveknek is, akik a ferences templomban, valamint a várban elhelyezett két kivetítőn követhették a teljes szertartást. YouTube-csatornánkon, a Facebook-on és a Bonum TV-n keresztül, illetve a Magyar Katolikus Rádió és a Mária Rádió közvetítésével is részesei lehettek a nézők és a hallgatók az eseménynek.
 
Az eskütétel után a hívek imádságot mondtak az új főpásztorért, majd az érseki palotából indult az asszisztencia vezetésével a papság és a püspökök menete a bazilikába.
 
Az ünnepi szentmisén több egyházi méltóság és elöljáró vett részt, köztük Erdő Péter bíboros, prímás, Esztergom-budapesti érsek, Michael August Blume címzetes érsek, apostoli nuncius, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai, határon túlról érkezett püspökök és atyák, szerzetesrendek elöljárói, valamint a protestáns testvéregyházak képviselői.
 
A főegyházmegye új érsekének beiktatásán több világi méltóság, így például Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, Porga Gyula veszprémi és Páva Zsolt pécsi polgármester, valamint a tudományos, kulturális és a társadalmi élet képviselői is megjelentek.
 
A szentmise elején Michael August Blume címzetes érsek, apostoli nuncius ismertette Ferenc pápának az Udvardy György érsek metropolita kinevezéséről szóló bulláját. Ebben a Szentatya arról írt, hogy a folyamatos evangelizációra szoruló Európában igyekeznek isteni akarattól vezetve, Péter utódaként, bölcs elöljárókat rendelni a Krisztus-hívők közösségeinek élére. Mivel püspöki szolgálatát Udvardy György a Pécsi Egyházmegyében jól végezte, így Ferenc pápa az iratban kifejezte abbéli meggyőződését, hogy az ügyek intézésében jártasan, a szükséges erényekkel felvértezve az új főpásztor ezen tisztségét is megfelelően fogja betölteni. A főegyházmegye papságát és híveit Ferenc pápa arra kérte a bullában, hogy tisztelettel és készséges lélekkel fogadják az új főpásztort, valamint támogassák őt szívesen minden igyekezetében, mely a katolikus hit megszilárdítására, az örök üdvösség reményének táplálására, és a tevékeny keresztény szeretet erősítésére irányul.
 
A pápai irat felolvasását követően a leköszönő főpásztor, Márfi Gyula érsek átadta a püspöki pásztorbotot az apostoli nunciusnak, aki a pápa nevében átadta azt az érseki főpásztornak.
A főegyházmegye papjai, az egyházmegye területén szolgáló szerzetespapok és az egyházmegye állandó diakónusai ezt követően egyenként eléje járultak, és békeköszöntéssel (kézfogással) kifejezték engedelmességüket és tiszteletüket.
 
Készséges akarattal fogadtam Ferenc pápa, Szentatyánk megtisztelő bizalmát és kinevező bulláját, melyben az igen nagy múltú, oly gazdag hitélettel és kulturális hagyománnyal rendelkező Veszprémi Főegyházmegye élére nevezett ki főpásztornak – mondta el Udvardy György az ünnepi szentbeszédben. Hozzátette, készen áll vállalni minden feladatot, betartani és betartatni minden egyházi és világi előírást, amely a Veszprémi Főegyházmegye törvények szerinti vezetésével, a kormányzással jár, ugyanakkor kiemelte, ezen feladatait csak az egyház közösségében, az adományozott szolgálatok és karizmák hordozóinak testvéri közösségében tudja megvalósítani.
 
Udvardy György veszprémi érsek az ünnepélyes szentmisén ismertette az egyházzal kapcsolatos meggyőződését is, mely őt szolgálatában vezeti. Ennek bemutatására az elhangzott szentírási szakaszokra utalva emelte ki a pásztor képét.
 
Ezt a képet vette magára Jézus Krisztus, és teljesítette be megtestesülésével, tanításával, halálával és föltámadásával: Én vagyok a jó Pásztor, életemet adom a juhokért. Ugyanezt a pásztori magatartást kívánja meg azoktól a szolgáktól, akiket meghív és kiválaszt, hogy vele legyenek ebben a munkában – fogalmazott a főpásztor. – Az Egyházban ismerhetjük meg helyesen saját magunkat, és fedezhetjük föl az emberi lét méltóságát: mit jelent embernek lenni, igent mondani az élet nagyszerűségére.  Egyházunk hív bennünket, és felmutatja nekünk Krisztust és az Ő tanítását, ami igaz, és tényleg boldogságra vezet. „Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen!” Az Evangélium minden ember számára ugyanezt az örömöt és szabadságot képes hordozni.
 
Udvardy György hangsúlyozta, egyházunk hite kultúrát teremtő hit, mely áthatja egy gondolkodásunkat, kapcsolatainkat, a mindennapi cselekedeteket, egyházunk kultúrája értéket teremt, formálja az ember lelkét, s nemcsak értelmes, tartalmas, de szép is.
 
Az a meggyőződés vezet, hogy az Egyházunknak van mondanivalója a mai ember életével, gondjaival, félelmeivel, aggodalmaival kapcsolatban, a hívő és nem hívő felé egyaránt. Annak a Jézus Krisztusnak, aki vállalta mindannyiunk sorsát, van üzenete a mai embernek, és ez az üzenet nélkülözhetetlen a boldogság eléréséhez – emelte ki az érsek, aki hozzátette, az egyházmegye előtt álló feladatok sorában különösen fontos a Krisztushoz ragaszkodás megújítása, a keresztségben ajándékul kapott méltóság megerősítése.
 
A szentmise végén került sor az ünnepi köszöntőkre. A püspökök nevében Veres András, az Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke szólalt meg, először is Márfi Gyulának köszönve meg az elmúlt évtizedeket, amikor közösen szolgálhatták a magyar egyházat. A győri megyéspüspök rámutatott: Márfi érsek jelenléte mindig derűs volt, még betegségekor is, és egy-egy viccel mindig jó hangulatúvá tette a püspöki konferencia üléseit. Veres András azt kívánta, hogy Márfi Gyula nyugdíjas éveit is Isten dicsőségére és a főegyházmegye javára tudja kamatoztatni. Udvardy Györgyhöz fordulva arról szólt, hogy sokszor egy püspöknek is hirtelen kell váltania. Az új főpásztornak azt kívánta, hogy mindig tudja határozottsággal, derűvel, elszántsággal vezetni egyházmegyéjét, és az az alapos körültekintés vezesse a továbbiakban is, mint ami a pécsi és a püspöki konferenciánál való szolgálatát is jellemezte.
 
Szerenka Miklós érseki helynök a papság nevében szintén a 22 éves főpásztori szolgálata után nyugdíjba vonuló Márfi Gyulához szólt először. Megköszönte az Úristennek, hogy a leköszönő érseknek súlyos szívműtétje után is erőt adott küldetése teljesítéséhez, és azért, hogy Márfi Gyula hivatali teendőit mindig áldozatos szeretettel törekedett végezni. Megköszönte Ferenc pápának, hogy Udvardy György személyében a főpásztori feladatok végzésében gyakorlott és méltó érseket rendelt a főegyházmegye élére.
 
A hívek nevében Csertán György köszöntötte a főegyházmegye harmadik érsekét Veszprémben, „ahol a mondás szerint vagy fúj a szél, vagy harangoznak”. Elmondta, hogy bíznak benne, nagy elődeihez hasonlóan fáradhatatlanul, állhatatosan és megalkuvást nem ismerve tudja az egyházmegyét kormányozni. Ehhez Isten áldását kérte számára, majd biztosította az új érseket a hívek mindennapi imájáról, és kérte, hogy ő is imádkozzon értük.
 
A huszonkét év érseki szolgálat után a főegyházmegye éléről távozó Márfi Gyula nyugalmazott érsek hálát adott Istennek, a Szentatyának és mindazoknak, akik 52 éves papi és 24 éves püspöki szolgálatában segítették. A Jóisten „méltatlanságom ellenére egy Zala megyei, templomtól távol eső faluból meghívott szolgálatára”, mint olyat, aki a világ előtt gyönge, hogy megszégyenítse az erőseket – fogalmazott Márfi Gyula. Megköszönte az örömöket, az elért eredményeket, de a kudarcokat és a megpróbáltatásokat is, köztük életveszélyes infarktusát.
 
Hálát adott a Szentatyának, hogy eleget tett a kérésének, és nem kell a számára egyre nehezebb feladatot jelentő kormányzás gondjaival küszködnie. Kifejezte köszönetét püspök- és paptestvéreinek és a híveknek is, hogy elfogadták és segítették munkáját.
 
Bocsánatot kért mindenkitől, akit megbántott szóval, cselekedettel és mulasztással. „Pár éve már senkinek nem írtam karácsonyi és húsvéti jókívánságokat, és a postán érkezett ajándékokat is csak nagyon ritkán köszöntem meg. Azt azonban elmondhatom, hogy mindenkiért mondtam egy-egy fohászt, időnként egy-egy szentmisét is bemutattam.”
 
Márfi Gyula végül arra kérte a jelenlévőket: imádkozzanak az egyházmegyéért, különösen is annak új főpásztoráért, György érsekért. „Éljen és virágozzék a Veszprémi Főegyházmegye holnap jobban, mint ma, és holnapután még inkább!” Azt is kérte, imádkozzanak érte is, hogy a még ajándékba kapott időt Istennek tetsző módon tudja felhasználni, és hogy földi útját befejezve eljusson a halálból az Úrral való boldogító találkozásra.
 
Befejezésként az új főpásztor szólalt meg, aki megköszönte elődjének, hogy hosszú időn át, nagy szeretettel vezette az egyházmegyét. Azt kívánta Márfi Gyulának, hogy a kormányzás terhét immár letéve, legyen alkalma a lelkipásztori szolgálat végzéséhez.
 
Elmondta, hogy a paptestvérekkel együttműködve kívánja végezni szolgálatát, ezért minden egyházmegyében szolgáló papot meghívott szeptember 10-ére Veszprémbe, hogy az együttműködés és kapcsolatfelvétel első konkrét lépéseit megtehessék. Megköszönte és kérte a szerzetesrendek szolgálatát, valamint az érseki hivatal, a szociális és oktatási intézmények vezetőinek, dolgozóinak, valamint a hitoktatóknak áldozatos, szakmai támogatását is. Ugyancsak megköszönte és kérte a hívek – különösen a beteg és szenvedő testvérek – imáit szolgálatára.
 
Együttműködési szándékáról biztosította a testvéregyházakat, a tudomány, a kultúra, a közélet, az önkormányzatok, a tájékoztatási eszközök képviselőit, a közjó előmozdítása érdekében.
 
Udvardy György felhívta a figyelmet, hogy a Pécsi Egyházmegyének továbbra is az apostoli kormányzója marad, utódja beiktatásáig. Erre az átmeneti időre heti rendszerességgel Pécsett is jelen szükséges lennie – mutatott rá.
 
A szertartáson a Szent Mihály-bazilika kórusa végzett zenei szolgálatot Zsilinszky Cecília vezényelt. Orgonán közreműködött Kővári Péter.