Átadták az idei Jószolgálat-díjakat

Életműdíjat kapott Kisné Lovasi Mária a kislődi Karitász csoport vezetője 
Tizenegy szociális munkát végző személy és szervezet kapott Jószolgálat-díjat péntek este a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. A 2016-ban a Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány által létrehozott Jószolgálat-díj a különböző szociális területeken példaértékű és áldozatos munkákat végző személyeket, szervezeteket és közösségeket jutalmazza. A Jószolgálat-díj második díjátadó ünnepségén a szakmai zsűri által megszavazott hivatásos szociális munkás kategóriák, az életműdíj, és az indexes közönség-szavazáson győztes önkéntes kategóriák nyertesei kaptak díjakat.Megtelt péntek este a Magyar Tudományos Akadémia Díszterme a 2018-as Jószolgálat-díj átadó ünnepségén, ahol a 700 pályázat közül kiemelt tizenegy nyertest mutatták be. A díj alapítója, Báró Twickel György köszöntötte a nyerteseket, és arra kérte a segítő foglalkozású jelenlévőket, hogy soha ne adják fel, “tegyék boldoggá az embereket”. Előtte Lackfi János költő beszélt.Rengeteg jó ember van a teremben. Valójában erre lettünk teremtve, csak ez nagyon ritkán derül ki. Az egymásra való figyelemre teremtettünk, de amit hétköznap csinálunk, az nem mindig bizonyítja ezt. Gratulálok mindenkinek, aki sokat tesz embertársaiért - mondta Lackfi János.

A Jószolgálat-­­díj a különböző szociális területeken példaértékű munkát végzőket ismeri el évről évre. A díjra bárki jelölhet olyan személyeket, szervezeteket, közösségeket akik, vagy amelyek kiemelkedő munkát végeznek az alábbi területek valamelyikén: családokért végzett szociális munka, kisebbségekért végzett szociális munka, fogyatékkal élőkért végzett szociális munka, idősekért végzett szociális munka, hajléktalanokért végzett szociális munka.

A díjról
A jelölési időszak zárása után - a hivatásszerűen végzett szociális munka területein - a magyar segélyszervezetek képviselőiből álló szakmai zsűri bírálta el a beérkezett pályázatokat és választotta ki a díjazottakat. Három szervezet, egyenként 2.000.000 forintot, három egyén fejenként 500.000 forintot kapott a díjjal. Az életműdíj egymillió forinttal járt. Az önkéntesen végzett szociális munka területein beérkezett jelöltek közül, a szakmai zsűri előzetes felterjesztése után országos közönségszavazásban dőltek el a díjazottjak, egy közösség nyert egymillió forintot, és egy személy 500 ezret.

Életműdíj, 2018: Kisné Lovasi Mária
Már 1999-ben a veszprémi Egyesített Szociális Intézmény vezetőjeként dolgozott, ami 950 időskorú ember gondozásáról, ellátásáról gondoskodik tizenegy településen. Később, már nyugdíjasként alapította meg a Kislődi Karitász csoportot, ahol rászoruló családokat támogatnak. Tanára volt a Veszprémi Hittudományi Főiskola szociális munkásszakának. „Kisné Lovasi Mária emberszeretete rendkívüli, példa mindannyiunk számára. Mária az ötletgazdája a kislődi jótékonysági disznóvágásnak is” – írja róla ajánlója.

Nyüzsögjön! Nézzen szét maga körül, ténykedjen, ahol csak lehet, vállaljon önkéntes munkát, érezze, tudja, hogy nagy szükség van rá, még ha szépkorú is, hangsúlyozza a kislődi Kisné Lovasi Mária, aki negyven év után felsővezetői posztból, nagyon kemény, nagyon mozgalmas élet után ment nyugdíjba, és azt mondja, van élet az aktív kor után is, sőt!
-Erre én tudatosan készültem. Tényleg nehéz munkám volt, dolgos, nyüzsgős élet áll mögöttem, nagyon nehéz időszakban dolgoztam, szögezi le fiatalos lendülettel, kivételes határozottsággal, energiával Kisné Lovasi Mária, aki a Veszprémi Egyesített Szociális Intézmény igazgatójaként negyven év után ment nyugdíjba. Azt mondja, a rendszerváltozás körüli időszak a szakma építkezésének ideje volt, új szakterületek jelentek meg, új társadalmi kihívásokra kellett a szociális ágazatnak reagálnia, új csapok, új források nyíltak meg, lehetett és kellett is szakmát építeni, ami komoly kihívást, és nagyon szép feladatot adott.

Pályája kezdetén Veszprémben, a Dózsavárosban egy hatvan férőhelyes idősek napközi otthona működött. Amikor nyugdíjba ment, 127 alkalmazottat foglalkoztató, és több mint ezer embert ellátó megaintézményt hagyott hátra, amit szakmai életútjának nevez. –Hát kellett kulizni rendesen, fogalmaz.
Felidézi aztán, még a rendszerváltás előtt létrejött egy nyugdíjasház és alatta az idősek klubja Veszprémben. Aztán sok jogszabály módosítás történt, szociális alapszolgáltatások léptek életbe, meg kellett szervezni az étkeztetést, a házi segítségnyújtást. A rendszerváltás környékén fellépett a hajléktalan probléma, amelyre társadalmilag, így Veszprémben is reagálni kellett, ellátásukat meg kellett szervezni, majd felszínre került a fogyatékkal élők helyzete is. Az ilyen gyermeket nevelő szülők tudatosabbá váltak, akik már segítséget kértek, ugyanakkor még nem volt kiépítve az iskolarendszeren túli ellátás, amit ugyancsak meg kellett szervezni a fogyatékkal élőknél.
 
Kisné Lovasi Mária: Az idősek találják ki, lássák meg, hogy mitől van tartalma a mindennapjaiknak, életüknek, olyan sok mindent lehet tenni, például végezzenek önkéntes munkát.
Kisné Mária utal arra, hogy Veszprémben nem volt ötven évig bentlakásos idősellátás, amelynek létrehozásáért rengeteget pályáztak, és 1999-ben címzett támogatásból megkezdte működését a Török Ignác utcai intézmény. Közben át kellett szervezni a nyugdíjasházat, adódott feladat bőven. –Mindezt csak biztos háttérrel tudtam megtenni, mert tudtam, gyermekeim biztonságban vannak, édesanyámra mindig számíthattam. Azt mondtam, ha egyszer nyugdíjas korú leszek, én nem fogok hetven évesen dolgozni. Amikor már letettem a magam részét az asztalra, akkor elmegyek nyugdíjba, ami így is lett, érvel. Hozzáfűzi, egyfelől azért döntött így négy évvel ezelőtt, mert érezte, negyven év után elég volt. Nagyon felpörgött a világ, nagyon felgyorsult minden, reggel elment, este érkezett haza, csak aludni járt otthonába. Mindig Kislődön, Veszprémtől 25 kilométerre lakott, és az utazás is időt igényelt.

A szociális munkát tekintve a legfőbb változást abban látja, hogy az idősekre már kellőképpen figyel a társadalom. Szerinte, ami hiányzik nekik, az a család. Nem pénzre van szükségük, az időseknek, jellemzően van annyi pénzük, amennyi nekik kell, Mária szerint sokkal több olyan idős van, aki támogatta a gyerekeit és unokáit, mint fordítva. Odafigyelésre, gondoskodásra, gyermekeik személyes részvételére lenne szükségük életükben, a gondozásukban. Hogy a gyerek mossa ki a ruháját, mossa meg a haját, menjen el neki vásárolni, rakja fel a függönyt, lássa meg, hogy ő már mire nem képes, és azt csinálja meg helyette! -De csak azt, amire nem képes, mert egyébként elveszi a gyerek a szülő aktivitását, és akkor nem lesz neki aktív 90 éves anyukája, mint nekem. A természetbeni gondoskodás az, ami a gyerekek és unokák dolga lenne, ezt nem látom kellő mértékben megvalósulni. Ennek természetesen sok oka van, hiszen a munkaerőpiac sokáig fogva tartja az embert, hangsúlyozza. Mária most – ahogy fogalmaz – dolgozgat, és annyit, amennyi jólesik. Azt teszi, ami jólesik, „a napi muszáj csinálni, muszáj megfelelni” helyzetből akart már kiszakadni, amit meg is tett. Úgy mondja, munkáját mindig hivatásának tekintette, és mellette minden évben egy külföldi nyaralást is szervezett kollégáinak, és ez így történik ma is.
Hogy milyen volt az első szabad nyugdíjas nap? – kérdez vissza, majd válaszol rá, még egy darabig hiányzott a munka, egy ideig gyakran „visszamászkált”, viszont ahogy telt az idő, a felpörgés is lecsengett. -Ezt az embernek saját magában kell rendeznie oly módon, hogy tanuljon meg jól megöregedni. Kérdezze meg önmagától: mire nem volt ideje aktív korában? Próbálja ki azokat a mániáit kiélni, amelyekre korábban nem jutott elegendő ideje! – javasolja. Neki, amíg Veszprémben dolgozott, kevés ideje jutott Kislődre, a közösségi programokra, mindössze hetente egy alkalommal tudott elmenni az énekkarba, és nem jutott el színházba, nem volt elegendő ideje olvasni, keresztrejtvényt fejteni, passzióira most tud időt szakítani. Nem beszélve unokáiról, akikre végre több ideje jut.

Amikor Mária elment nyugdíjba, első dolga volt, hogy megalapította a helyi karitász csoportot, amelyhez rendelkezett sok szakmai tudással, kapcsolattal. –A nyüzsgés lételemem, amit a lakókörnyezetemért teszek. A nyugdíjas klubban is mindig van tennivaló, az idei év különösen nagyon mozgalmas volt. Sajnos a faluban súlyosan megbetegedett egy gyermek, akinek gyógyulásáért a karitász kezdeményezésére nagyon sok minden történt, anyagilag, lelkileg is segítettük a családot. Mindez olyan, mint a kovász, dagad, csak el kell kezdeni, aztán jönnek mások is, ezúttal is az egész falu benne volt, segített, érvel.
Mária hosszan sorolja, mennyi mindent szerveznek a karitásszal, amiket kedvelnek, igényelnek az emberek. Nyáron falunapot, nemrég pedig jótékonysági disznóvágást azzal a céllal, hogy együtt legyenek, jókat beszélgessenek, miközben a gyerekek is megismerkednek ezzel a hagyománnyal, aztán finom házi süteményeket is hoznak ilyen alkalmakra. Az időseknek, akik nem tudtak eljönni, házhoz vitték a kóstolót. A disznóvágás mellé játszóházat is szerveztek, este pedig jótékonysági svábbált. A disznóvágás után kocsonyát főznek, ezzel ajándékozzák meg segítőiket. Mindemellett karácsonyi, húsvéti, elsőáldozási akciókat is létrehoznak, így például minden elsőáldozót vendégül látnak és ajándékoznak nekik egy tortát. Ez a faluban régi szokás volt, ugyanis a pap házvezetője és a sekrestyés felesége minden ilyen alkalomkor sütött tortát. Ünnepeken pedig a karitász képviselői gyümölccsel, édességgel keresik fel az idős lakókat. Ezen kívül segítik adott esetben az iskolakezdést a családoknál. Működésükhöz rendszeresen pályáznak az országos karitászhoz, és az önkormányzat támogatására is számíthatnak.

Mária napjai –  ahogy mondja- kényelmesen telnek, de mindig van mit tennie. Neki a közösségszervezés mindig nagyon fontos volt, mert szerinte egy jó közösség a legjobb szociális háló. -Mindez szakmai múltam hozadéka, ha itt nem lett volna jó közösség, akkor nem segítettek volna annyian a beteg kislánynak, nem futott volna érte egy jótékonysági rendezvényen ötszáz ember, nem bringáztak volna hetvenen, nem telt volna meg a doktorék garázsa kétszer különféle, még kitűnő állapotban levő, használt holmikkal. Mindent csak közös szívvel és közös akarással lehet megvalósítani, ami Kislődön jellemző, vélekedik Mária, aki terveiről elárulja, azt teszi, amit elé sodor az élet. Ha nem, akkor majd kitalál valami újat, őt a munka mindig megtalálta, és ő is mindig megtalálta azt.

A kérdésre, hogy mit tanácsol azoknak, akik nagyon nehezen élik meg a nyugdíjba vonulást, közli, hát nyüzsögjenek! Találják ki, lássák meg, hogy mitől van tartalma a mindennapjaiknak, életüknek! Olyan sok mindent lehet tenni, például végezzenek önkéntes munkát, amely Németországban az ottani nyugdíjasok körében ismert, ők különféle intézményekben vállalnak ilyen feladatokat, és teljes értékű emberek a munkaerőpiacon. Az ember lelkének, testének, és egészségére nézve is rendkívül jótékony, ha érzi, szükség van rá, és ez tartalmat ad az életének! – vallja Kisné Mária. Forrás:www.orientpress.hu, www.index.hu, www.veol.hu