Dabronc - Karitász tábor Vörs

Dabronc - Karitász tábor Vörs
Papp Szabolcs atya meghívására idén a Vörs-i Plébánián táboroztunk.
Táborunk jelmondata: „Mert együtt lenni jó!”
Első nap délelőtt berendezkedtünk, játszottunk, énekeket tanultunk, ebéd után elindultunk felfedezni a települést.
Megnéztük a Talpasházat, megismerkedtünk a régi halászok életével, munkaeszközeivel, majd a Tűzoltó Múzeum következett, ahol a gyerekek elfoglalhatták a régi járműveket.
Esti szentmise után finom vacsora várt ránk a Plébánián.
Kedden délelőtt szellemi totók és kvízkérdések, közben ügyességi játékok, szintén éneklés részesei lehettek a gyerekek, délután Balatonszentgyörgyön a Csillagvárat látogattuk meg. A török megszállás idei Panoptikum, a baba kiállítás, állatsimogató felejthetetlen élményt nyújtott.
Ráadásként Malom Bendegúz a Csókakői Hunok vezetője érdekes ismertetőt tartott az Íjászatról, megmutatta saját készítésű íjait, bőrtárgyait.
Fagyizás következett Balatonmáriafűrdőn, séta a Balaton parton.
Az esti szentmise után Simon család jóvoltából kint sütögettük a vacsoránkat, ki tárcsán, ki nyárson.
mikor mindenki jól lakott, következett a Táncház. Deák Réka és Vörös Ricsi először bemutatót tartott majd lelkesen tanították kicsiket és nagyokat a néptánc lépéseire. Nagyon szépen köszönjük, hogy ránk áldozták szabad idejüket!
Szerdán, bár az időjárás kicsit szomorkás volt, délelőtt elmentünk a Diás-szigetre, Fekete István emlékháza után jártunk Matula kunyhójában is. Ebéd után szintén a versenyeké volt a főszerep, lazításként nem maradt el a kedvenc, a Sport szelet evő verseny sem.
A szokásos esti szentmise és vacsora után Vörös Ricsi tanította a gyerekeket a karikás ostor használatára, majd a Foci VB helyi meccse került megrendezésre.
Csütörtökön délelőtt elbúcsúztunk kedves vendéglátóinktól, következő úti cél Keszthely volt. A Marcipán Múzeum megtekintése és fagyizás után Dr. Fodor János atya végig vezette a csapatot a Kis Szent Teréz Kármelita Bazilikán és a hozzá tartozó hatalmas kolostoron, majd agapéra invitált bennünket. Köszönjük szépen az élményt! Ebéd után a mólón sétáltunk, majd 1 órás sétahajózás után tértünk haza.
 Az őrangyalos játék végig kísérte a tábort, a gyerekek felelősséggel tartoztak egymás felé, aranyosak voltak az apró gesztusok, jó cselekedetek, amikkel „jelezték” szolgálatukat.
Hálával és köszönettel tartozunk elsősorban Papp Szabolcs atyának, Deák Tamásnak, Vörs polgármesterének, Varga Árpádnak, aki a programok szervezésében és lebonyolításában nagyon sokat segített, a Simon családnak, Jánosnak, Beának, Petrának és Kristófnak a finom vacsorákért, illetve a 4 napon át tartó kedves, szeretetteljes segítségért. Kónya Lászlónak, Tikos polgármesterének, aki 2 nap is rendelkezésünkre állt Faluautójukkal és szállított bennünket, és nem utolsó sorban a kedves vörsi hölgyeknek, akik mindennap süteménnyel, buktával látták el a táborozó csapatot.
Valamint a Dabronc-i, Rigács-i és Ukk-i polgármestereknek és falugondnokoknak az oda-és hazajutásban nyújtott segítségért, Klenner Dávid kántornak az énektanításokért.
A jó Isten fizesse meg mindenkinek, hisz nélkülük nem lett volna ilyen tartalmas és élményekkel tele a tábor!
 
Köszönettel: a tábor szervezői
Don Bosco Karitász csoport